2020. december 3., csütörtök

A gyapjas őszirózsa és az aranyfürt hibridizációjáról

 Takács Attila első és Sramkó Gábor utolsó szerzőségével megjelent a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa, syn.: Aster oleifolius) és az aranyfürt (G. linosyris, syn.: A. linosyris) hibridizációját elemző cikkünk a Preslia című folyóiratban.

A teljes közlemény szabadon hozzáférhető itt.

 

Az új hibrid elnevezése Fekete Gábornak (1930-2016) állít emléket

Összefoglalás

Az eurázsia sztyeppe egyik jellegzetes faja a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa) amelynek legnyugatibb ismert populációiban Magyarországon, Szerbiában és Ukrajnában nemrégiben megfigyeltünk alaktaniliag átmeneti jellegeket mutató példányokat a faj és közeli rokona, az aranyfürt (G. linosyris) között. Kimutattuk ezen egyedek hibrid eredetét a kétszülősen öröklődött nrITS régió szekvenálásával és az additív polimorfizmus ellenőrzésével a hibridekben. Ezen túlmenően, az anyai ágon által öröklődő plasztid régiók (trnH-psbA és trnL-trnF intergenikus távtartók) vizsgálata során kiderült, hogy a magyar és az ukrán populációban valószínűleg a G. villosa, a szerbiai populációban pedig a G. linosyris az anyai szülő. A köztes formák csak steril magokat hoztak létre. A fenti két faj állítólagos hibridjét nagyon rövid diagnózis keretében már korábban leírták G. × subvillosa néven. Ennek ellenére az alaktani jelegek lineáris diszkrimináns elemzésekkel történő elemzése egyértelműen elkülönítette a G. × subvillosa holotípusát a G. linosyris × G. villosa egyedektől. Ez utóbbiak morfológiailag köztesnek tűnnek a G. villosa és a G. linosyris populációi között. A G. × subvillosa típusú növények eredetileg megállapított hibrid eredetével ellentétben a morfológiai bizonyítékok a G. divaricata, nem pedig a G. linosyris részvételére utalnak. A G. linosyris × G. villosa hibridje eddig tehát ismeretlen volt a tudomány előtt ezért ennek a G. ×feketegaborii A. Takács, Sennikov & Sramkó nevet adtuk, amely név Fekete Gábornak (1930–2016), a magyarországi vegetációtudomány és ökológia kiemelkedő alakjának állít emléket.

Abstract

At the westernmost distribution of the steppe herbaceous plant, Galatella villosa, in Hungary, Serbia and Ukraine, we recently observed intermediate specimens between this species and its close relative, G. linosyris. We were able to demonstrate the hybrid origin of these individuals by sequencing the biparentally inherited nuclear ribosomal internal transcribed spacer (nrITS) region and checking additive polymorphism in the hybrids. In addition, examination of the maternally inherited plastid regions (trnH-psbA and trnL-trnF intergenic spacers) revealed that G. villosa is likely to be the maternal parent in the Hungarian and Ukrainian populations and G. linosyris in the Serbian population. The intermediate forms produced only sterile seeds. The alleged hybrid between the above two species has already been described as G. ×subvillosa based on a very brief diagnosis. Still, the analysis of the morphological characters using linear discriminant analyses clearly separated the holotype of G. ×subvillosa from individuals of G. linosyris × G. villosa. The latter appeared to be morphologically intermediate between populations of G. villosa and G. linosyris. Contrary to the originally stated hybrid origin of the type plants of G. ×subvillosa, morphological evidence indicates the involvement of G. divaricata not G. linosyris. The hybrid G. linosyris × G. villosa is thus described here, as a new nothospecies G. ×feketegaborii. This study highlights the power of easily available molecular phylogenetic tools for demonstrating the hybrid origin of plants and illustrates how additive polymorphism can be distinguished from other types of intraindividual polymorphism in nuclear DNA sequences.

Keywords: Astereae, additive polymorphic site (APS), bidirectional hybridization, Compositae, hybrid sterility, multivariate morphometrics, nothospecies

Hivatkozás / Citation

Takács A., Zsólyomi T., Molnár V. A., Jordán S., Sennikov A. N., Vincze O. & Sramkó G. (2020): Evidence of hybridization between Galatella villosa and G. linosyris, and a taxonomic reappraisal of the hybrid G. ×subvillosa. – Preslia 92: 375–390. DOI: 10.23855/preslia.2020.375

2018. március 4., vasárnap

Diószegi Szeminárium 2018. március 14-én

Szeretettel látunk minden kedves érdeklődőt a Dioszegi Szeminárium soron következő előadásán, 2018. március 14-én 17 órától, amelyek Pfliegler Walter tart színes képekkel gazdagon illusztrált útibeszámolót Gyűjtőúton az Újvilágban: Washington, Oregon, Massachusetts, Panama címmel.




Az előadás helyszíne: Debreceni Egyetem, ÉTK Növénytani Tanszék, Diószegi Szemináriumi terem (Élettudományi Épület, 1.035)

2017. október 24., kedd


XII. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében
 
2. körlevél

Tisztelt Kollégák!

A MTA Debreceni Területi Bizottság Botanikai Munkabizottsága, az MTA Diverzitásbiológiai Bizottsága, a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszéke és a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület nevében tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a

XII. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében

című nemzetközi konferenciára, amelyet 2018. február 23–25. között a MTA Debreceni Területi Bizottság Székházában (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., 47.5495°, 21.6152°) rendezünk meg.
 
1997 novemberében Debrecenből indult útjára az „Aktuális flóra- és vegetációkutatás Magyarországon” című konferencia. Az azóta 11 alkalommal megrendezett konferencia az eltelt 20 év alatt a hazai botanikai közélet legnagyobb „seregszemléjévé” és nemzetközivé is vált.

A konferencia célja
A rendezvény továbbra is lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak a napjainkban a Kárpát-medencében folyó flóra- és vegetációkutatás legfrissebb eredményeiről. A korábbi konferenciák hagyományait megőrizve szeretnénk elősegíteni az elmúlt időszakban történt florisztikai, cönológiai, taxonómiai, tudomány- és tájtörténeti kutatások, valamint ökológiai és természetvédelmi vonatkozásainak bemutatását, megvitatását. A rendezvény az egyetemek, kutatóintézetek fiatal kutatógárdájának is lehetőséget kínál, hogy eredményeiket a szakközönség elé tárják.

A konferencia témakörei
A konferencián nem lesznek párhuzamos szekciók (azaz minden előadás plenáris lesz). A Szekciók végleges tematikáját a beérkezett előadásoknak megfelelően alakítjuk ki, de a hagyományokhoz híven az alábbi témakörökben várunk jelentkezéseket: Flórakutatás, Társulástan, Vegetációtudomány, Taxonómia, Flóra- és vegetáció-térképezés, Táj- és tudománytörténet, Növényökológia, Természetvédelmi botanika.
 
A konferencia nyelve
A konferencián előadások és poszterek bemutatására magyar és angol nyelven lesz lehetőség. Kérjük a jelentkezőket, hogy a magyar nyelven megtartani kívánt előadásokat illusztráló bemutatók ábráit angol nyelvű feliratokkal (is) lássák el.
 
A konferencia helyszíne
A rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Székházában (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., 47.5495°, 21.6152°) kerül megrendezésre. A helyszínen korlátozott számban ingyenes parkolóhelyek állnak rendelkezésre. A vonattal érkezők számára a legegyszerűbb megközelíthetőséget a debreceni vasútállomásról induló 2-es villamos jelenti, amelyről a DAB Székház megállónál kell leszállni.
 
A konferencia programjai
A rendezvényen az előadói- és poszterszekciókon kívül vitaest, fotópályázat és kiállítás és további közös szakmai programok segítik a résztvevők közötti szakmai kapcsolatok kialakulását és elmélyítését. A konferencián kerülnek átadásra a 2018. évi Boros Ádám díjak.
 
Előadások a konferencián
A konferencián előre láthatóan mintegy 35 plenáris előadás bemutatására lesz lehetőség. A beérkezett előadás-összefoglalók alapján a szervezőbizottság kéri fel az előadókat és sorolja őket szekciókba. Az előadások időtartama 15 perc (+5 perc vita). Előadásra a 2018. december 15-éig beküldött, szóközökkel együtt 1500–1800 karakteres magyar és 1500–1800 karakteres angol nyelvű összefoglalóval lehet jelentkezni. (Az összefoglaló ne tartalmazzon ábrákat, táblázatokat és irodalomjegyzéket!)
 
Poszterek
A konferenciára poszter bemutatásával 2018. december 15-éig beküldött 1500–1800 karakteres magyar és/vagy angol nyelvű összefoglalóval lehet jelentkezni. (Az összefoglaló ne tartalmazzon ábrákat, táblázatokat és irodalomjegyzéket!) A fiatal (30 év alatti) résztvevők számára poszterversenyt hirdetünk. A benevezett poszterek elbírálása a rendezvény idején történik, a legjobb poszterek szerzői könyvjutalmat vehetnek át.
 
Publikációs lehetőség
A konferencián bemutatott előadások és poszterek anyagából készült kéziratok benyújthatók a Kitaibelia című botanikai-természetvédelmi folyóirathoz (kitaibelia@unideb.hu).
 
Szakmai kirándulás
A rendezvény utolsó programjaként szakmai kirándulásra invitáljuk a résztvevőket az újlétai egyhajúvirág (Bulbocodium versicolor) élőhelyhez. A helyszín megközelítése egyénileg (személyautóval) történik. A kirándulás szakmai vezetője Demeter László (HNPI).
 
Vitaest
A rendezvényen, a korábbi szokásokhoz híven, egy tematikus vitaestet tartunk. A vitaestet idén a „TUDOMÁNY VS. TERMÉSZETVÉDELEM” téma köré szervezzük. A vita keretében a tudományos kutatást szolgáló mintagyűjtés és a természetvédelmi hatósági szabályok között feszülő ellentéteket, azok kérdéseit tervezzük átbeszélni. Reméljük, hogy a vita során felmerülő kérdések, vélemények és ellenvélemények mentén olyan javaslatokat tudunk megfogalmazni a hatósági szervek felé, amivel csökkenteni lehetne a kutatási és hatósági adminisztratív terheket, valamint a fennálló ellentéteket.
 
Fotópályázat
A konferencia lehetőséget teremt arra, hogy visszatekintsünk az első „flórakonferencia” óta eltelt 20 év alatt a hazai növényvilágban és botanikában történt változásokra. Ennek jegyében fotópályázatot hirdetünk a következő témakörökben:
(1) Amivel szegényebbek lettünk: Az elmúlt húsz évben Magyarországról (vagy a Kárpát-medencéből) eltűnt növényfajok
(2) Új jövevények: Az elmúlt húsz évben Magyarországon (vagy a Kárpát-medencében) újonnan felbukkant növényfajok
(3) In memoriam … Az első konferencia (1997) óta elhunyt kárpát-medencei botanikusok
A képeket digitálisan (jpg kiterjesztésű file-ként) email-en kérjük beküldeni az afvk2018@unideb.hu email-címre. A kép(ek) mellett kérjük feltüntetni a következő adatokat: i) a kép készítőjének neve, ii) a kategória megjelölése, iii) a kép címe, iv) a kép rövid (néhány mondatos) bemutatása.
A beérkezett képeket neves szakemberekből álló zsűri fogja értékelni. A nyertes képek kiállításra kerülnek a konferencia alatt és alkotóik könyvjutalmat vehetnek át.
 
Könyvbemutató
A konferencián lehetőséget biztosítunk a 2016 óta megjelent botanikai művek bemutatására. Kérjük a szerzőket, hogy esetleges ezirányú igényüket az afvk2018@unideb.hu címen jelezzék.
 
Jelentkezés a konferenciára
A rendezvényre a jelentkezési lap kitöltésével és az afvk2018@unideb.hu email-címre történő visszaküldésével lehet jelentkezni.
 
Részvételi díjak

Alap részvételi díj
Csökkentett részvételi díj (3)
Támogatói részvételi díj
Kedvezményes (1)
15.000 Ft
11.000 Ft
30.000 Ft
Helyszínen fizetve (2)
20.000 Ft
16.000 Ft
30.000 Ft

(1) Kedvezményes részvételi díj 2018. január 15-ig fizethető átutalással a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület számlaszámára (11738008-20060415), az utalás tárgyában feltüntetve az "Afvk" rövidítést, és a résztvevő nevét.
(2) Azok a résztvevők, akik 2018. január 15-ig nem utalják át a részvételi díjukat, a konferencia helyszínén készpénzzel fizethetnek.
(3) Csökkentett részvételi díj fejében vehetnek részt a rendezvényen a nappali tagozatos egyetemi hallgatók és nyugdíjasok.
 
A részvételi díj magában foglalja a konferencia rendezvényein való részvételt, az előadás és/vagy poszter bemutatásának lehetőségét és részvételt a szombat esti fogadáson, a folyamatosan biztosított büfé-szolgáltatás igénybevételét, az előadások és poszterek összefoglalóit tartalmazó konferenciakötetet és a programfüzetet (nyomtatott és elektronikus formában), valamint a konferencia teljes időtartama alatt lehetőséget a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének ingyenes látogatására.

Utaláshoz szükséges adatok:

Számlatulajdonos: Hortobágy Természetvédelmi Egyesület
IBAN: HU39 1173 8008 2006 0415 0000 0000
Számlaszám: 11738008-20060415
Swift/BIC: OTPVHUHB
Bank: OTP Bank
Közlemény: AFVK + Vezetéknév Keresztnév

FONTOS!
Utaláskor a közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel az "AFVK" rövidítést és a résztvevő nevét!
Az átutalást igazoló banki bizonylatot kérjük elküldeni az afvk2018@unideb.hu címre.

Szálláslehetőségek
A konferencia helyszínének közelében számos (komfortfokozatban és árfekvésben) eltérő szálláshely található. Ezek elérhetőségeit, árait, távolságát a konferencia helyszínétől itt foglaltuk össze.

Étkezési lehetőség
A jelentkezési lapon lehetséges a rendezvény idejére étkezést foglalni a Debreceni Egyetem területén található Nagyerdei Étteremben (47.55553°, 21.62252°).

További információk
A rendezvénnyel kapcsolatos további részletek a konferencia honlapon (http://afvk-2018.blogspot.hu/) olvashatók. Kérdéseiket az afvk2018@unideb.hu email címen várjuk.
Köszönettel vesszük a körlevél továbbítását és terjesztését a potenciális érdeklődők felé.

Tisztelettel:

Molnár V. Attila
Sramkó Gábor
Lisztes-Szabó Zsuzsa
Lukács Balázs András
Fekete Réka
Lovas-Kiss Ádám
Löki Viktor
Papp László
Sonkoly Judit
Takács Attila


Debrecen, 2017. október 24.

2016. december 9., péntek

Diószegi Szeminárium 2016. december 14-én

A Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék és az MTA DAB Botanikai Munkabizottság közös szervezésében kerül megrendezésre a Diószegi Szeminárium következő összejövetele, amelyen Laczkó Levente: A vajszínű atracél Magyarországon - taxonómiai kérdések a hibridizáció tükrében című előadását hallgathatjuk meg, 2016. december 14-én, 17 órai kezdettel, a DE Élettudományi Épület 1.035-ös termében.



2016. december 1., csütörtök

Diószegi Szeminárium 2016. december 7-én

A Diószegi Szeminárium következő összejövetelén Molnár Attila: Fitogeográfiai eszközök paleontológiai felhasználása, paleontológiai eszközök fitogeográfiai felhasználása. Ellentétes előjelű, alapjaikban egyező megközelítésmódok. című előadását hallgathatjuk meg, 2016. december 7-én, 17 órai kezdettel, a DE Élettudományi Épület 1.035-ös termében.
Az előadás a következő két esettanulmányt fogja bemutatni:
- A korai holocén hőmaximum mértékének becslése a Kárpátok és Kárpát-medence erdőalkotó fenyőféléinek vertikális elterjedése alapján, avagy a klimatikus tolerancia paleobiogeográfiai aszpektusa vertikális esetben;
- Pannon reliktumok eredetének korolása recens horizontális elterjedésük alapján, avagy a klimatikus tolerancia paleobiogeográfiai aszpektusa horizontális esetben.
Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

 
Rendező: DE TTK Növénytani Tanszék & MTA Debreceni Akadémia Bizottság Botanikai Munkabizottság

2016. november 20., vasárnap

Diószegi Szeminárium 2016. november 30-án

A Diószegi Szeminárium következő összejövetelén Lovas-Kiss Ádám: Egy darwini szenvedély felelevenítése: vízimadarak és propagulum terjedés című előadását hallgathatjuk meg, 2016. november 30-án, 17 órai kezdettel, a DE Élettudományi Épület 1.035-ös termében.
Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

 

Rendező: DE TTK Növénytani Tanszék & MTA Debreceni Akadémia Bizottság Botanikai Munkabizottság

2016. szeptember 20., kedd

Előadás a fejfás temetők növénytani és népművészeti értékeiről

2016. szeptember 28-án 18. órai kezdettel az érdeklődők a Diószegi Szeminárium keretében a fejfás temetők eltűnőben lévő botanikai és kultúrhistóriai értékeiről hallgathatnak meg színesen illusztrált előadást.
 
Helyszín: a DE TTK Növénytani Tanszék Diószegi Szeminárium terme (Élettudományi Épület, 1.035)
  


 
Rendező: DE TTK Növénytani Tanszék & MTA Debreceni Akadémia Bizottság Botanikai Munkabizottság